A praktikusság csúcsa

Üdvözlet!

A mai bejegyzésemben szeretnék felsorolni néhány dolgot azok közül, amiket praktikusnak találtam Japánban.

Az ajtók illetve az ablakok legtöbbször elhúzhatósak és egyetlen pöcökkel zárhatóak. A legtöbb ablakra szúnyoghálót is szereltek. Ez számomra külön öröm, mert otthon mindig ádáz harcot folytatok a szúnyogokkal és sosem nyerek.
Nem bajlódnak a padlófűtéssel, meg úgy általában a csempével sem, kivéve a fürdőszobát és a mosdót. Eddig minden házban parketta volt, ahol jártam. A nappaliban általában van egy fűtőszállal felszerelt nagy szőnyeg, ami azért fontos, mert a földön ülve esznek, kis asztalnál, így nem akarnak felfázni.
Szinte minden háztartásban található egy olyan párnás-támlás szék, aminek nincs lába, tehát olyan, mintha a földön ülnél egy párnán, de hátra tudsz dőlni. Én nagyon kényelmesnek találtam.
A fűtést és a hűtést megoldották légkondival, kell a fenének fűtőtest. Persze megvan ennek a rendszernek a maga hátránya is, de ebbe most nem szeretnék belemenni.
A fürdőszobák általában úgy vannak kialakítva, hogy van bennük egy kád, de zuhanyozni is lehet közvetlen mellette. Ha nem szeretnénk, hogy zuhanyvizünk kihűljön, akkor elég, ha rátesszük a műanyag kádfedőt, ami megtartja a hőt.
Beépíthető mosogatógép? Minek az, ha van olyan, amit feltehetnek a mosogató mellé és elmos egy kiadós ebéd után. Sokkal könnyebb bepakolni, mert nem kell hajolgatni. Persze kevesebb fér bele, mint egy nagy beépített mosogatóba, de azért hasznos.
A serpenyő szárításával nem kell foglalkozni, miután elmosták felrakják a tűzhelyre, a gázt maxra csavarják és már meg is száradt a serpenyő.
Ilyen-olyan kés, kanál, villa stb. stb. stb. mehet a kukába. Elég nekik a pálcika. A levest isszák, a húst meg általában kicsire vágják, ha nem, akkor felkapják pálcikával és harapják. Nem hangzik valami kulturáltnak (nem is az, nekünk európaiaknak), de lényegesen megkönnyíti az étkezést.
Konyhai időzíthető óra. Most komolyan, kivel nem fordult még elő, hogy feltette a tejet forrni és kifuttatta? Vagy a tésztát túlfőzte, mert jó volt a tévében a műsor? A japánok ezt megoldották egy kis, hűtőre rakható időzítővel, ami ha lejár, elkezd csipogni. Esélytelen, hogy megfeledkezz a tésztádról!
A rizsfőzőt remek találmánynak tartom, de tény, hogyha valaki nem szereti a ragacsos rizst, akkor annak ez nem fog tetszeni. A rizsfőzőben 40 perc, míg elkészül a rizs. Soknak tűnik, de nem az! Be lehet állítani rajta, hogy hány óra múlva legyen kész a rizs. Tegyük fel, hogy vacsorára rizst szeretnénk enni, de későn fogok hazaérni. Probléma megoldva, 8 órával előbb felteszem a rizst, beállítom az időt és mire hazaérek pont készen lesz a rizsem.
A legtöbb autó automata. Mondhat akárki akármit, de lássuk be, hogy egyszerűbb egy automata autót vezetni, mint egy manuálisat.
A benzinkutaknál közvetlen a tank mellett lehet fizetni, nem kell besétálni az üzletbe. A gép kártyát és készpénzt is elfogad.
A bevásárlás a kedvencem. Nem óriási bevásárló kocsik vannak, hanem kicsik, amikre két műanyag kosár is felfér, egyik alulra, másik felülre. A műanyag kosarak egymásba tehetőek. Mindenkinek van saját kosara, amit az első vásárlásakor megvesz a szupermarketben, majd magával visz minden vásárlásra. A bolt kosarai vörösek, míg a vásárlóké fehérek. A vörös kosárba pakolunk az áruházban, majd fizetéskor az eladó átpakol a mi kosarunkba. De nem ám akárhogy! Szépen rendszerezve, a nehezeket alulra a könnyebbeket felülre, a hideget a hideggel, a meleget a meleggel, zöldséget a zöldség mellé és így tovább. A kocsinál már csak annyi a dolgunk, hogy levesszük a kiskocsiról a kosarunkat és berakjuk a kocsiba, majd visszatoljuk a helyére a kiskocsit. Megjegyzésként leírnám, hogy az eladóknak a pénzzel  annyi a dolguk, hogy beteszik a gépbe az érméket és a papírpénzt, amit az megszámol és a visszajárót automatikusan kiadja.
És végül a legjobbat tartogattam utoljára. A WC! Atya-gatya én szeretnék egy ilyet otthonra. Az ülőke melegíthető, továbbá a Wc és a bidé egybe van építve. Tehát dolgunk végeztével csupán annyit kell tennünk, hogy kiválasztjuk milyen erősségű és hőmérsékletű vízsugárral szeretnénk alsó részünket megmosni, megnyomjuk a panelon található gombot és voálá! Alsó-fertály mosás egyetlen gombnyomással. Ja, ne is említsem, hogy amint felállunk, a vécé lehúzza önmagát.

Mára ennyi lenne, ha eszembe jutna még valami, ígérem a következő bejegyzésemben leírom!
Köszönöm a figyelmeteket :)

Napjaim

Üdv!

Ígértem, hogy fogok írni magamról is a következő bejegyzésemben, így ennek most eleget teszek.
Továbbra is remekül érzem magam. Nemrég megkérdezte az egyik itteni, hogy nincs-e honvágyam. Egyáltalán nincs! Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem hiányoznak az otthoni barátaim és a családom. Számomra a HONvágy más jelentéssel bír, abban nincs benne a szeretteim hiánya, mert ha benne lenne, akkor bárhol is lennék, honvágyam lenne.
A napjaim általában tenisszel, edzéssel és teniszedzéssel telnek. Változatos, mi? Nem kell megijedni, van ebben bőven változatosság. Vegyük például a teniszt. Az anyuka mindig megkér, hogy álljak be hozzájuk párosozni. A "hozzájuk" általában más embereket takar, így sosem unalmas a játék. Amatőr teniszezők, de ez ne tévesszen meg senkit. Sokkal több tapasztalatuk van párosban, mint nekem, ezért vannak esetek, mikor rendesen megnehezítik a dolgom.
Továbbá végre hazajött Yuriko, aki az Egyesült Államokban jár egyetemre tenisz ösztöndíjjal. Vele is sikerült már egyszer játszanom, de sajnos utána rögtön beteg is lett. Nagyon kedves lány, az angolt remekül beszéli (halelúja) és körülbelül velem egy szinten játszik, ami külön öröm volt, mert megnyugtatott abban, hogy ha kint leszek egyetemen, akkor nem fognak leütni a pályáról. A kinti életről csupa jót mesélt, egyedül a kajával vannak problémái, de azzal kinek nem...?

Az edzősködés kicsit változott. Általában 1 órával később kezdek és a legkisebbeket már csak szombaton kell edzenem. Helyettük megkaptam a Juniorokat, azaz a gimnazistákat. Jó nekik edzést tartani, mert vannak már olyan szinten, hogy azokat csinálhassák, amiket régebben nekem is kellett. Viszonylag gyorsan meg tudom értetni magam velük angolul, bár azért vannak néha érdekességek. Múltkor például szerettem volna, ha nekilátnak a feladatnak és mondtam: "Sztart!" (tudom, hogy nem így kell írni, de így kell kiejteni)
Néztek rám, mint borjú az új kapura. Visszakérdeztek párszor, elismételtem újra és újra, majd egyszer csak megszólalt az egyik: "Oh, Sztártó!" Yeah, sztártó...
Ha már a nyelvi nehézségeknél tartunk, rájöttem miért nem megy a japánoknak az angol. Az iskolákban az angol szavakat katakanákkal (japán szótagírás egyik fajtája) írják le, ami miatt változik a kiejtésük, mert a mássalhangzókat, az "N" kivételével, követi egy magánhangzó is. Ezért lett a "sztart" "sztártó". Ebből az következik, hogy egyszerűen képtelenek az élő beszédet megérteni. Ha leírom nekik, akkor már értik.
Persze vannak nagyon buta egyedek a japánok közt is, erre remek példa az a lány, akivel 2 napot együtt kellett töltenem, mert jött vissza látogatóba Ausztráliából és hozzám szállásolták el. Ugyan nem tudom kit látogatott, mert két napos ittléte alatt sehová nem ment és senkivel nem beszélgetett.
Ausztráliában 1 éve teniszakadémiára jár és csak japánokkal edz. Angolul körülbelül annyit tud, mint én az első angolórám után. Foggal-körömmel igyekeztem egy ideig kommunikálni vele, de végül feladtam. Megkérdeztem tőle, miért jár Ausztráliába teniszakadémiára. Nem tudott rá válaszolni és először azt hittem a nyelvi nehézségek miatt. Később, mint kiderült, azért nem tudott mit mondani, mert ő se tudja miért van kint... Bocsásson meg nekem mindenki, nem akarok gonosz lenni, de engem ennyire még senki nem irritált a butaságával, mint ez a lány. Pedig jóindulatú volt szegényke.

Legutóbb Tsuyoshi (főnököm) tartott egy versenyt kisgyerekeknek. Körülbelül 70 gyerek vett részt rajta, így szépen tele volt a klub. Az egyik érkező családból az apuka szerb, így amint meglátott leállt velem beszélgetni. Mint kiderült 12 éve dolgozik Japánban teniszedzőként és ismer engem a facebookról, egyik japán ismerősömön keresztül. Kicsi a világ...
8 éve él együtt japán feleségével. 3 gyerekük van, 2 fiú és 1 lány. Mindegyikük japán iskolába jár, de az apukájuk legtöbbször angolul beszél velük, ha pedig meglátogatják a nagyszülőket Szerbiában, akkor ott szerbül. Tehát a gyerekek már most tudnak 3 nyelvet. Nagyon helyes kis család. Elvileg 1 hónap múlva jönnek újra ugyanerre a versenyre és akkor találkozhatok velük megint.

Röviden most ennyi lenne, szép napot mindenkinek!

Japán életstílus

Üdv!

Úgy döntöttem mostani bejegyzésemben leírom azon tapasztalataimat, amelyeket a japán családok működéséről szereztem. Érdekesnek találtam, mert sok mindenben eltér az európaitól.
Kezdjük a legelejétől. A lányok és fiúk közti párkapcsolat fiatal korban elég ritka. Ha mégis van, akkor fizikai érintkezésben maximum addig jutnak el, hogy megfogják egymás kezét, esetleg elcsattan egy csók valahol, ahol senki nem látja. Amennyiben ezt a határt átlépik, elég valószínű, hogy a későbbiekben össze fognak házasodni, persze vannak kivételek.
Míg Magyarországon egyre több fiatal bizonytalanodik el abban, hogy akar-e egyáltalán családot, addig Japánban ez a kérdés kevés ember fejében ötlik fel. Mivel nem akartam csupán tapasztalatra támaszkodni, így kicsit utánanéztem a házassági statisztikáknak, ami alapján alátámaszthatom azt az állításom, hogy körülbelül kétszer annyian házasodnak össze Japánban, mint Magyarországon és fele annyian válnak el, mint kis hazánkban.
Mi lehet ennek az oka? A legtöbb embernek valószínűleg az lenne a válasza, hogy a pénz hiánya okozza a hatalmas eltérést. Egyszerű válasz, de sajnos a probléma ennél sokkal összetettebb, ugyanis Dánia, Svédország, Norvégia, Anglia is hasonlóan magas elválási arányokat mutat, pedig tudomásom szerint ezek az országok nem szegények.
Japánban azt tapasztaltam, hogy a sikeres házasságok a kölcsönös tiszteleten és felelősségtudaton alapszanak. Ha egy fiúnak megtetszik egy lány és úgy dönt udvarolni kezd neki, akkor tényleg komoly kapcsolatban gondolkodik. Nem lehet csakúgy bókolgatni valakinek. A kimondott szavaknak súlya van és következménnyel járnak.
A fiúk tartanak a lányoktól. Nem egészen látom át ennek a miértjét, viszont valószínűleg nagy szerepet játszhat az, hogy egy házasságban a férfi és a nő közti szerep úgy van felosztva, hogy bármi történjék is, a férfinak kutya kötelessége eltartania feleségét, ráadásul legtöbbször a nő kezeli a pénzt. Kapaszkodjatok meg... Az étteremben a házasoknál legtöbbször a NŐ fizet!!! Nekem ez azért furcsa, mert a mi családunkban mindig ennek az ellenkezőjét láttam. Ilyen körülmények között valószínűleg a magyar fiatalok is jobban átgondolnák kivel kezdenek ki, nem? :D
Házasság = Gyerek. Bezony, bezony, jól látjátok. A házasságnak egyébként mi értelme lenne?
Tehetősebb családokban a gyerek megszületésekor a feleség háztartásbelivé válik élete végéig. Amennyiben anyagilag ez nem kivitelezhető, akkor a feleség is dolgozik, ha van gyerek, ha nincs gyerek.
Háztartásbeliként nagyon szép életük van a nőknek. A férfi reggeltől-estig melózik, míg a feleség ellátja az otthoni teendőket (főzés, mosás, takarítás) eljár rendszeresen sportolgatni, ami általában nem ingyen van, és felneveli a gyerekeket. Sok idejük van az ilyen feleségeknek, higgyetek nekem :D
A férfiak, mint már említettem, reggeltől-estig dolgoznak. Azért élnek, hogy ellássák a családjukat minden széppel és jóval. Annyira kötelességtudóan végzik ezt a feladatot, hogy néha még bele is halnak. "Karoushi" - azaz munka általi halál. Külön statisztikát is vezetnek azokról, akik így halnak meg.
Összefoglalva, a japánoknál, még ha egyre kevésbé is, de fennmaradt a házasság értéke és az azzal járó felelősség és kötelesség, köszönhetően a kevés csonka család gyermekeinek, akik továbbadják utódjaiknak azt, amit szüleiktől tanultak, láttak. A hangsúly a kölcsönös tiszteleten és felelősségtudaton van! Sajnos Magyarországon a házasságnak már nem sok értéke van, mivel sok a csonka család, a gyerekek nem látnak jó példát, így általában az ő családjuk sem lesz sokkal jobb. Ördögi kör...
A következő bejegyzésemben már magamról is fogok írni pár sort, nem kell aggódni :D

Mára ennyi lenne, hamarosan újra jelentkezem!

Üdvözletem!

Folytatnám ott, ahol abbahagytam legutóbb.
Új családom (így fogom hívni őket, mert családtagnak érzem magam :D ) hazahozott és megmutatták hol fogok lakni. A két kislány, Mai-chan (6 éves) és Nana-chan (8 éves) föl-le rohangáltak, miközben hangosan mondták angolul mi hol van. Tsuyoshi-san (munkaadóm és a család feje) addig beágyazott Anyuval (hosszú és nehéz neve van, ezért eldöntöttem, hogy Anyának fogom hívni). A lakásról annyit, hogy az alsó szinten van, fent pedig a család lakik. Van benne konyha, nappali, fürdőszoba és két szoba. Bevallom, kisebb házikóra számítottam. Miután lepakoltam és körbevezettek, elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, ahol vacsi után még kis ajándékkal együtt fel is köszöntöttek szülinapom alkalmából. Nagyon örültem neki. Annyi szeretetet kaptam a kezdetektől fogva, hogy el se hittem.

A családi háztól 100 méterre van a teniszklub, továbbá 8 teniszpálya. Teniszeseknek érdekes lehet, hogy itt nem salak pálya van, hanem a földre ráhúztak egy műfüves réteget és arra szórtak homokot. Iszonyúan csúszik, de sebességre ugyanolyan, mint a salak. Párszor már sikerült eltaknyolnom, pedig nem vagyok az az elesős típus.
A teniszklubtól felfele 50 méterre laknak a nagyszülők. Náluk vacsoráztunk a második este. Szerettek volna a kedvemben járni, ezért otthoni készítésű sushit ettünk. Mivel hoztam a családomnak jó kis Tokaji bort, ezért megkértem őket, hogy igyuk azt a vacsora mellé. Vicces volt látni mennyire ízlett nekik, és hogy milyen gyorsan becsiccsentettek tőle. Olyan vörösek lettek, mint én 10 km futás után. Az este végére már nagyika együtt énekelt a tévében szereplő operaénekesekkel.
Később, mint kiderült, ez a teniszklub egy családi vállalkozás, amit még a nagypapa kezdett el. Miután átadta a fiának, nyitott 3 mosodát a városban és jelenleg abból élnek. Baromi gazdag az egész család, de ebből egy kívülálló semmit se lát. Náluk a gazdag ember nem ritka ember, így arra sincs szükség, hogy ezt mindenki felé mutassák. Aki szorgalmas az gazdag. Teljesen átlagos kocsijuk van, a ruháik nem feltűnőek, nem hordanak ilyen-olyan milliós értékű ékszereket stb. Teljesen más felfogással kezelik a pénzt, mint az európai népség.

Mostanra már kialakult a munkabeosztásom és megismerkedtem a legtöbb ittenivel. Mindenki boldog volt, hogy találkozhatott velem, sőt még angolul is motyogtak egy kicsit. Gyorsan bebizonyosodott mennyire nem helyes az a sztereotípia, hogy zárkózottak. Sokkal nyitottabbak és kedvesebbek, mint például a magyarok többsége.
A gyerekek 90%-a viszont meglepően félénk. A fiúk hozzám se mernek szólni, a lányok nagyon halkan mutatkoznak be és ritkán néznek az ember szemébe. A velem egykorúak is nagyrészt ilyenek. Úgy tűnik csak felnőtt korukra növik ki ezt a félénkséget. Persze itt is megtalálhatóak azon egyedek, akiket mi jó magyarok dudásoknak hívunk. Általában ők a leghangosabbak, legközvetlenebbek az összes kölök közül, és nekik köszönhetően egy idő után már a többiek is felbátorodnak.

Napi 3-4 órát kell dolgoznom és 3 csoportnak tartok edzést. Az első csoport 5-8 évesekből áll, velük még csak az alapokat vesszük át. Általában csak dobálom nekik a labdát, közben néha mutogatok, hogy mit csináljanak másképp, de beszélni csak elvétve szoktam, mert különben zavarba jönnek és elszaladnak. A második csoport a 8-12 éves korosztály, velük már lehet kosaras feladatokat csinálni. Mindent mondok angolul, a feladatokat én találom ki és a hibáikat is azonnal javítom. Ugyanez érvényes a harmadik csoportra is, ők 15-19 év között vannak. Az utóbbi két csoporttal élvezem a leginkább az edzéseket, mert nagyon gyorsan tanulnak és iszonyú szorgalmasan hajtják végre a feladatokat. Fegyelmezni egyáltalán nem kell. Látszik, hogy minden gyerek azért van itt, mert szeretne, nem pedig azért, mert muszáj. A magyaroknál sajnos nagyon gyakori jelenség, hogy a szülők erőltetik a teniszt és nem érdekli őket, ha a gyerekük nem akarja csinálni.
A kedvenceim a 8-12 évesek, mert annyira lelkesek és aranyosak, hogy az hihetetlen! Ráadásul, mindig mikor hozzám kerülnek, akkor őrjöngenek örömükben. Igeeeeen!!!! Viriiiiiii! ^^ Jót tesz az önérzetemnek :)
Röviden ennyi, hamarosan újra jelentkezem!
Képek is lesznek fent facebookon!